Befejeződtek az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) támogatásával indított Királyok – Szentek – Monostorok kutatási program keretében folytatott tervásatási munkálatok a bakonybéli bencés monostor területén. A rendház udvarán végzett feltárás számos fontos, részben meglepő adattal szolgált a Szent István által alapított szerzetesközösség sok évszázados múltjáról. Az eredmények azt mutatják, hogy a most kutatott felszín túlnyomó része az Árpád-kor során beépítetlenül állt, így feltételezhető, hogy a templom és a középkori rendház magja kívül esett ezen a területen. Ez alapján megállapítható, hogy a templomot és a központi épületeket valószínűleg a ma is álló barokk épületek alatt kell keresni. A terepi munkák lezárultával a kutatás a feldolgozó fázisba lépett, melynek során az eredmények kiértékelését különböző természettudományos módszerek is segítik.
Elsőre talán alig hihető, de igaz: hiába tartozik Bakonybél a Magyar Királyság legkorábbi eredetű monostorai közé, a bencések egykori épületeit és tárgyi emlékeit korábban egyetlen olyan terepi kutatással sem vizsgálták, amelyet kifejezetten tudományos szempontok irányítottak volna. Az ELKH által támogatott kutatási program keretei között 2022-ben így először nyílt mód olyan régészeti tervásatásra, amelyet nem kellett kényszerűen különböző építési munkálatok igényeihez igazítani.
A régészeti feltárás szelvényeinek georeferált 3D fotogrammetriás összesítő alaprajza
Szent László és kortársai
A monostor jelenlegi déli udvarán megfigyelt jelenségek az Árpád-kortól egészen az új- és modern korig árulkodnak a terület használatának változásairól. Noha államalapító királyunk korából származó leletek a kutatás során nem láttak napvilágot, mégis a legkorábbi időkig visszamenő leletekkel gazdagodott a középkori szerzetesek feltárt hagyatéka. Az idén előkerült őskori edénytöredékeknél, római érménél és késő avar kisszíjvégnél a bencés múlt szempontjából érdekesebb az az ezüstpénztöredék, amelyen a [+LADIS]LAVSRE[X] körirat a szent királyunk idején jelentős birtokállománnyal rendelkező rangos apátság működéséről tanúskodik.
I. (Szent) László pénzének töredéke
Az érem azonban nem egyedüli emléke a rendház 11. századi jelenlétének. Az ásatás legnyugatabbra eső szelvényében négy különböző, részben vagy teljesen ép temetkezés került elő, valamint rengeteg bolygatott csont, koponya és csontkupac, melyek összességében legalább kétszer ennyi egykor itt elföldelt személyre utalnak. Az elhunytak között volt egy gyermek, egy élete során komoly sérüléseket szenvedett férfi, valamint egy olyan egyén is, akinek sírgödrét sorban lehelyezett kövekkel keretelték. A kutatók megfigyelései alapján a 11. században ‒ esetleg a 12. század első felében ‒ meginduló temetkezések világos irányt mutatnak: az újabb sírokat az előzőek déli oldalára ásták le, azaz a temetkezésre használt terület fokozatosan dél felé bővült.
Bolygatott vázak csontjai egy in situ temetkezés felett; kőkeretelésű Árpád-kori sír
Szerzetesek temetője vagy laikusok sírjai?
A temetőrészlet értelmezése izgalmas kérdéseket vet fel. Kézenfekvő magyarázat lenne, hogy egységet alkotott a korábban mintegy 40 méterre nyugat-északnyugatra feltárt harminchárom síros temetőrészlettel. 2010-ben Rainer Pál vezetett megelőző feltárást egy építkezés munkálatai kapcsán, melynek során az akkor előkerült sírokat a templomot övező szolgálónépi temető részleteként azonosította. Ugyanakkor a most feltárt szelvényben a sírokat csak egy észak–déli irányú, nagyjából 2,5 m széles sáv területén ásták le, mintha a sírok mégsem egy „külső” temető részét képezték volna, hanem egy viszonylag szűk, kerengőszerű fedett térben helyezkedtek volna el. Ez esetben laikusok helyett sokkal inkább a bencés szerzetesek nyughelyéről lehetne szó. A következtetéseket illetően azonban óvatosságra int, hogy a kutatók egyelőre csupán egy 3 m hosszú szakaszon tárták fel a sírokat, így kérdéses, hogy egyetlen sávban való elhelyezkedésük általánosítható-e.
A temetőrészlet felső sírrétegének 3D fotogrammetriás képe
Építkezések és tűzvészek a késő középkori monostorban
A feltárt területen kézzelfogható formában ránk maradt legkorábbi építményt egy kősor jelezheti, mely szabályos kialakítása alapján talán egy favázas felmenő szerkezetű épület kőalapozása lehet. Később, az építmény elbontása után egy újabb, habarcsba rakott kőfalú késő középkori épület készült. Ennek többször megújított padlószintjére egy jellegzetes, szenes és vörös paticsos omladék borult. Az omladék egy agyaggal tapasztott, vasszegekkel összefogott faszerkezet helyben történt leégésére utal. A tűz okozta pusztítást követően az égett omladékot elegyengették, s talán ez a káreset is hozzájárult, hogy később, de még szintén a 14–15. század során, az épület elbontása mellett döntöttek. Helyén azonos észak–déli tengellyel egy új, valószínűleg nagyobb és emeletes épületet alakítottak ki. A feltárt falrészletek alapján ez az új épület több mint 8 m hosszú és több mint 4,5 m széles volt.
A sírok fölé épült késő középkori épületek falai és az egyik átégett padlószintje
Tisztaság belül – szemétkupac kívül
A nagyméretű épület keleti külső falától mintegy 8 méterre keletre egy a többivel azonos észak–déli tengelyű alapfalmaradvány került elő. A falazat nagy valószínűséggel a monostor épületegyüttesét keletről lezáró, nagyjából mindössze 0,7 méter széles kerítésfal maradványa lehet. Szembetűnő, hogy a fal keleti oldalán egészen eltérő régészeti rétegek figyelhetők meg, mint a nyugati, belső oldalon. A leleteknek sehol máshol nem tapasztalt bősége világossá teszi, hogy a monostor gondosan tisztán tartott belső tereivel szemben itt, a kerítésfalon túl már egy külső, beépítetlen tér lehetett. A fal mellett egy faszenes, kerámia- és állatcsonttöredékben rendkívül gazdag réteg egy olyan szeméthalom részletére utal, ahová főként a konyhai hulladékot szórták ki.
Válogatás az előkerült apróleletekből (könyvveretek és -kapcsok, egy római érem, egy üvegpalack szája, egy vasszerszám agancsnyele)
A kerítésfalhoz kívülről, azaz a keleti oldalról egy belső méretét tekintve nagyjából 4,5 m széles, rendkívül mélyen alapozott épületet is hozzátoldottak. Az épület kerítésfalon kívüli elhelyezkedése, illetve a szeméthalom közvetlen közelsége egy gazdasági vagy kiszolgáló jellegű térre utal. Nem ritka megoldás, hogy a konyhai hulladékot a keletkezési helyéhez közel terítették el, így akár a helyiség ilyen jellegű szerepe is elképzelhető. Ez esetben az impozáns alapfalakat talán egy a sütés-főzés füstjét elvezető kürtő súlya magyarázná.
Sötét idők: monostorból erősség, apát helyett várnagy
A mostani feltárások egyik fontos eredménye, hogy a kérdéses épület feltárt falrészleteivel párhuzamosan egy keskeny, de mély árok került elő, melyet a középkor végén kiszórt szemétbe ástak bele. A kőfalak külső oldalán futó árokba 20-25 cm átmérőjű függőleges cölöpöket állítottak egymástól 10-20 cm távolságban, majd a cölöpök közét agyaggal, földdel és kisebb-nagyobb kövekkel tömték ki. A cölöpárok feltöltésébe számos festett és formára faragott téglatöredék, valamint szintén festett díszű ‒ talán kvádermustrás ‒ vakolt falazókő is került. A festett téglák és kövek jól jelzik, hogy már a cölöpárok ásásakor komoly sérüléseket szenvedhettek az apátság egykor díszes épületei. Az árokba állított cölöpökből egy paliszádfalat alakítottak ki, amely a monostor külső falát kívülről erősítő földtöltést támaszthatta meg. E gyorsan kivitelezhető erődítéssel a monostor kőfalait jóval ellenállóbbá tudták tenni a hadászatban egyre nagyobb szerepet játszó tűzfegyverekkel szemben.
A kőépület fa-föld szerkezetű megerősítése a cölöphelyekkel és a cölöpárok teljes kibontása
A régészeti megfigyelésekből jól kirajzolódik a monostor történetében a 16. század elején végbement drasztikus változás. Az oklevelek adatai alapján 1534-ben Bakics Pál, I. Ferdinánd kapitánya lerohanta az apátságot, az apátot fogságba vetette, a szerzetesek pedig kényszerűségből Pápára költöztek. Az épületegyüttest erősséggé alakították, melynek irányítására várnagyot neveztek ki. A Ferdinánd és Szapolyai János, illetve híveik között dúló belháború idején – tehát jóval a török hódítása előtt – a monostor külső kőfalait megerősítették, a megszentelt épületek némelyikét istállóként hasznosították.
Újrakezdés buktatókkal a török kiűzése után
A 16. század eleji belháborúkat követően a monostor hamarosan elhagyatottá vált, és csak a török kiűzését követően indult újra itt az élet. A kutatók újkori vonatkozású megfigyelései több ponton összeegyeztethetők a történeti forrásokból kirajzolódó képpel, azonban egy korábban ismeretlen, félbemaradt építkezés emléke is napvilágra került. Majdnem pontosan a középkori kerítésfal vonalában egy szembetűnően széles, nagyjából 1,3 méteres kő-tégla vegyes falazat került elő, melynek alapozását többször megismétlődő vissza- és előreugratásokkal csorbázatosan alakították ki. A csorbázatos kiképzés önmagában is jelzi a továbbépítés meg nem valósult szándékát, de ugyanezt igazolja egy dél felé még legalább 3 m hosszan folytatódó, egyszerűen visszatöltött alapozási árok is. Méreteinél és az alapozás mélységénél fogva a falmaradvány valamilyen jelentős, el nem készült épülethez – templomhoz, a rendház egy emeletes szárnyához vagy akár egy toronyhoz ‒ tartozott volna.
A középkori falba belemetsző széles, csorbázatos újkori falazat
Összegzés. Végül is hol állt az Árpád-kori monostor?
A feltárás számos érdekes eredménye mellett a kutatók a középkori monostor épületegyüttesének egészéről is fontos, nagyrészt közvetett adatokat nyertek. Megfigyeléseik alapján a most kutatott felszín túlnyomó része ‒ keleti négyötöde ‒ az Árpád-kor során beépítetlenül állt, azaz feltételezhető, hogy nemcsak a templom, de a középkori rendház magja is kívül esett ezen a területen. Mindezeket Rainer Pál 2010. évi ásatási eredményeivel összevetve megállapítható, hogy a templomot és a központi épületeket jó eséllyel a ma is álló barokk épületek alatt kell keresni.
Ásatási szelvények drónfelvétele a jelenlegi monostorépület déli oldalán
A terepi munkálatok lezárultával a kutatás egy újabb, feldolgozó fázisába lépett, melynek során az eredmények kiértékelését különböző természettudományos módszerek, többek között az emberi vázmaradványok fizikai antropológiai vizsgálata, a keltezés pontosítására szolgáló szénizotópos vizsgálatok, a talajminták mikromorfológiai elemzése és a terület újabb talajradaros vizsgálata is segítik.