Szalóky Zoltán, Maroda Ágnes és Sály Péter, az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) halökológusai immár harmadik éve végeznek halállomány-felmérést a kutatóközpont Közcélú Monitorozási projektje keretében, Tóth Balázs (Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság) és Mórocz Attila (Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság) szakmai közreműködésével. Június végén Mohácsnál számos, idei szaporulatból származó, 32–42 mm közötti testhosszú magyar bucó-ivadékot fogtak a kutatók. Ez örömteli meglepetésnek számít, ugyanis a hazánkban fokozottan védett őshonos halfaj csak ritkán kerül szem elé.
Idei szaporulatból származó magyar bucó-ivadékok a testhossz-mérő tálcán (Fotó: Szalóky Zoltán)
A magyar bucó (Zingel zingel) a Duna és a Dnyeszter vízgyűjtőjén őshonos, hazánkban fokozottan védett fenéklakó sügérféle halfaj. Teste hosszan elnyúlt orsó alakú, szája alsó állású, pikkelyei a bőrében mélyen ülő, úgynevezett fésűs pikkelyek, ezért kézbe véve – a többi sügérféléhez hasonlóan – érdes tapintású. A felnőtt egyedek testhossza jellemzően 20–30 cm. A nagy folyók kavicsos, homokos aljzatú, gyors sodrású mederfenekén gerinctelenekkel és kisebb halakkal táplálkozik. Szaporodása a vizek tavaszi melegedésével márciusban, áprilisban történik. Mivel jellemzően a parttól távolabbi mederfenéken tartózkodik, a Duna parti életterében végzett tudományos halállomány-felmérések során csak néha kerül szem elé, ha mégis, akkor többnyire növendék, illetve felnőtt példányokkal lehet találkozni.
Növendék magyar bucók (Fotó: Szalóky Zoltán)
Magyar bucó (nagyobb példány) és közeli rokona, a német bucó (kisebb példány). Az éjszaka aktív életmódot élő bucók szemének ezüstös fénylését a szem ideghártyájához kapcsolódó fényvisszaverő réteg (tapetum lucidum) okozza. (Fotó: Maroda Ágnes)
Ritka előfordulása okán örömteli meglepetést okozott, hogy június végén Mohácsnál számos, idei szaporulatból származó, 32–42 mm közötti testhosszú magyar bucó-ivadékot fogtak a kutatók.
Mélységi elektromos keceháló leengedés előtt (Fotó: Szalóky Zoltán)
Szalóky Zoltán, Maroda Ágnes és Sály Péter, az ÖK halökológusai immár harmadik éve végeznek halállomány-felmérést a kutatóközpont Közcélú Monitorozási projektje keretében, Tóth Balázs (Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság) és Mórocz Attila (Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság) szakmai közreműködésével. A kutatók a Duna főágában éjjel a parti, nappal a mélységi életteret mintázták. A mélységi mintákban nagy számban fogták a magyar bucó közeli rokonának, a szintén fokozottan védett német bucónak (Zingel streber) a felnőtt egyedeit is. Továbbá, a magyar bucó mellett előkerültek a védett selymes durbincs (Gymnocephalus schraetser) idei ivadékai is. E faj élőhelye és életmódja hasonlít a bucófajokéhoz, de jobban kötődik a homokos aljzathoz és a mérsékeltebb áramláshoz.
Éjszakai mintavétel a parti élettérben (Fotó: Maroda Ágnes)